Társasági jog

A gazdasági társaságok joga az új Polgári Törvénykönyben együtt szerepel a többi polgári jogi jogintézménnyel. Az egységes kódexbe foglalástól függetlenül azonban a cégjognak megvannak továbbra is azok a speciális jellemzői, amelyek az erre a jogterületre specializálódást szükségessé teszik. A ma Magyarországon működő gazdasági társaságok zöme továbbra is korlátolt felelősségű társaság, kisebb, de szintén jelentős részük betéti társaság. Mindkét fent említett társasági jogi formánál kiemelten fontos, hogy pontosan milyen szabályok kerülnek meghatározásra a társasági szerződésben. Továbbá, kiemelten fontos, hogy a cégtársak egymás közötti, illetve magával a társasággal szembeni jogviszonyai úgy kerüljenek rendezésre, hogy az minden tag és a társaság számára is megnyugtató legyen.

A fenti területen ügyvédi irodánk alapvetően az alábbi jogi szolgáltatásokat nyújtja:

– társasági jogi tanácsadás, gazdasági társaságok alapítása, képviselet a cégbejegyzési eljárás során;

– gazdasági társaságok társasági szerződésének módosításához szükséges iratok elkészítése, az ezzel kapcsolatos képviselet ellátása a cégbíróság előtt;

– stratégiai jogi tanácsadás egy már létező cégstruktúra átalakításával kapcsolatban, figyelembe véve az esetleges adójogi és versenyjogi jogkövetkezményeket;

– vállalatfelvásárlás esetén M&A (Mergers and Acqusitions) tanácsadás, jogi átvilágítás, due diligence jogi riportok elkészítése, adatszoba szolgáltatás;

– start up-ok részére komplex jogi tanácsadás nyújtása;

– cégek átalakulásával, egyesülésével, szétválásával kapcsolatos jogi tanácsadás, a vonatkozó dokumentumok elkészítése és képviselet az erre vonatkozó eljárásban;

– társasági jogi tanácsadás a kapcsolt vállalkozásokra vonatkozó szabályozás figyelembe vételével;

– gazdasági társaságok megszűnése esetén a kapcsolódó dokumentumok elkészítése, jogi képviselet ellátása a végelszámolási eljárásban.

Amennyiben társasági joggal, cégjoggal kapcsolatos kérdése van, keresse kollégánkat: Dr. Szénássy Mónika ügyvéd, szenassy.monika@drkocsis.hu.